^^Animék világa^^

Az anime főszereplője Yagami Light, egy rendkívül okos és tehetséges
ám de unatkozó diák, aki az iskola udvarán talál egy különös füzetet.
Ez a füzet a Halállista (Death Note), amit egy unatkozó Halálisten (shinigami),
Ryuk ejtett le az emberek közé. Light ezt a füzetet felveszi, miután elolvassa
a szabályokat (pl: akinek az arcát ismered és úgy íródbe a nevét az az ember
meghal...) kételkedik a füzetben...Ám végül úgy érzi, hogy most van
lehetösége a világot megváltoztatnia ezzel a füzettel, ezért elkezdi a bünőzők
neveit a Halállistába írni. Erre késöbb felfigyelnek a nemzetközi szervezetek,
föleg arra, hogy a bünősök szívinfarktusban hallnak meg. Végül a "titokzatos
hősnek", akit Kirának neveztek el rengeteg követője akad. Végül a nyomozó
csoportok a zseniális elmével megálldott L-t kérik fel a nyomozáshoz. (arcát
és hangját nem ismerve több nyomozásban is részt vett) Light és L között
rögtön megindul egyfajta szellemi párharc, amelyben a vesztes fél akár az
életéről is lemondhat. Az események mégjobban bonyolodnak mikor egy
újabb Kira (ezzel egy újabb halállista kerül elő) bukkan fel, innentől kezdve
lesz érdekes a harc L és Light között...

Layouts



     VK / RK / PK / ÖK

         [x]Home
         [x]Oldal
         [x]Animék
         [x]Extrák
         [x]Site infó
       VERSENY

 
 

 

      Button cserék




 
 
 
 
 

 

   Ikonra vár:
   ---

    Több? Te is?
    Akkor jelentkezz a chaetbe
    vagy a vk-ba....



 
 
 
 

 
 
 

    Nagyon jó oldalak!
   Csak meghívásra!

      -------------
 


 



 


Látogatóim száma
Indulás: 2007-07-10
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT